"Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. ... Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak."

Szolgáltatások - Gyászolók segítése


Következő csoport indulása: amint a csoport indulásához szükséges minimum 4 fő jelentkezése beérkezik. Tervezett indulás: 2020. december 
Kérem a kedves gyászolókat keressenek, hívjanak, szeretettel válaszolok minden felerülő kérdésre!

Elérhetőségeim: +36-20-314-2009
                           info@aszeretettere.hu


Ha elveszített valakit, akit szeretett - a közelmúltban, vagy régebben -, ha egyedül maradt a gyásszal, és nem tud vele megbirkózni, vagy úgy érzi, hogy a környezete nem tud kellő türelemmel, megértéssel fordulni Ön felé. Várom szeretettel az önsegítő csoportban!

Összesen 10 alkalommal találkozunk, 2 hetente hétfőnként. Az első 2 alkalom nyitott, a 3. alkalomtól a csoport bezárul, ekkortól nem tudunk új tagot fogadni. Így válik meghitté, biztonságot adóvá a támogató csoport.
Csoport létszáma: 4-8 fő
Első alkalom: Jelentkezések függvényében
Részvételi díj: 2ezer Ft/alkalom
A részvétel feltétele egy négyszemközti előzetes beszélgetés velem, melynek időtartama 1,5 óra.

Ha megszólítják az alábbiak, vagy kérdése van, hívjon, írjon bizalommal.

Veszteséget sokan és sokszor átéltünk már, az ember sorsában benne van a születés és a halál is. Sajnos a mi kultúránkban nagyon nincsen jelen, nagyon elfelejtődött, hogyan kell gyászolni. Vagy hogy egyáltalán szabad. 
A külvilág, az ismerősök, sőt a család is azt várja el sokszor, hogy "légy erős", "most neked erősnek kell maradnod", "ha te most elgyengülsz, mi lesz akkor a többiekkel?", "az élet megy tovább", "ő (aki meghalt) már jó helyen van", és ehhez hasonló "okosságok" hangzanak el. És éppen ezzel tiltódik meg maga a veszteséggel járó érzelmek megélése, a gyászban való elakadás, elszigetelődés. Amely aztán meghatározza a további életminőséget, emberi kapcsolatokat, a kapcsolódásra való képességet. 
Minden gyász egyéni.
És sokszor a folyamatban elakadunk.
A gyászolónak arra van a legnagyobb szüksége, hogy valahol, valaki jelenlétében meg lehessen élni a veszteséggel járó igen nehéz érzéseket. Hogy valaki teret adjon annak, hogy találkozhasson a fájdalmával, hogy kapcsolatba tudjon kerülni minden nehéz, alig elviselhető érzésével. 
Hogy megtapasztalhassa: NEM VAGYOK EGYEDÜL A VESZTESÉGEMMEL, A GYÁSZOMBAN.
Ezt az empatikus, megtartó teret ajánlom fel mindenkinek, aki akár a közelmúltban, akár évekkel ezelőtt szenvedte el valakinek az elvesztését, akit szeretett. És akinek az elvesztésével a mai napig nem tud megbékélni, akire még mindig nagy fájdalom gondolni, akinek a nevét kiejteni sem tudja azóta, sőt, a gondolatot is kerüli, hogy emlékezzen rá.
Akár egyéni találkozás, beszélgetések, akár gyászfeldolgozást támogató csoport keretein belül. 
 
Magam is megéltem egy igen súlyos veszteséget, sikerült feldolgoznom, s így a veszteséget szenvedők, gyászolók számára megtartó empátiával tudok segítő kezet nyújtani.
A tapasztalat azt mutatja, hogy sorstársak között, kis létszámú, egymást érzelmileg támogató csoportban megélhetjük a leginkább erőt adó érzést: NEM VAGYOK EGYEDÜL a gyászomban. Ebben az elfogadó csoportban nyíltan beszélhetünk a legnehezebb érzéseinkről is, segítséget kapunk a gyász feldolgozásához, egymástól meg tudjuk tanulni a "hogyan tovább?"-ot.

Egy résztvevő beszámolója:
Anyukám tavaly február 22-i tragikus körülmények között történt halála után, keresni kezdtem valamit, valakit, azért, hogy valahogy kibírjam ezt a számomra felfoghatatlan, feldolgozhatatlan "történést", és valahogy élni tudjak ezzel a szörnyű fájdalommal...
A környezetemben , munkahelyemen nagyon kedvesek, együttérzőek, segítőkészek voltak velem az emberek, de mégis úgy éreztem, nem érti meg senki a fájdalmamat. Vigasztaltak is az emberek, de mindig úgy éreztem, hogy nem értik meg, miért is ilyen nagy az én fájdalmam. És a vigaszuk mit sem ért számomra, mert jóindulatból ugyan, de olyanokkal próbáltak vigasztalni, amit én nem tartottam elfogatható vigasznak. Egy idő után meg már azt éreztem, hogy egyenesen zavarja őket, hogy sokat sírok, meg hogy mindig Anyukámról, meg a történtekről beszélek, meg állandóan szomorú vagyok, stb...stb...
Úgy éreztem nem is terhelhetek senkit az én fájdalmammal. Így magamba próbáltam fojtani. Úgy éreztem, egyedül maradtam. Én és a fájdalmam...
És ekkor a neten találtam Rád, és hogy indulni fog gyászfeldolgozó csoport a vezetéseddel. Rögtön úgy éreztem, hogy itt a helyem, hiába messze van tőlem Debrecen. Nem is keresgéltem tovább, jelentkeztem.
Az első alkalomra nagyon félve mentem. Én alapvetően zárkózott ember vagyok. Nagyon nehezen tudok megnyílni emberek előtt, főleg idegen emberek előtt. Veled már találkoztam előtte az egyéni beszélgetésen, ahol nagyon szimpatikus voltál nekem, és őszintén el tudtam neked mondani, hogy miért is kerestelek meg. De a többieket ugye nem ismertem, és féltem. De aztán azt én már az első alkalom után tudtam, hogy szeretnék maradni, és "végigcsinálni" a 10 alkalmat. Úgy éreztem sorstársakra találtam. Nagyon szimpatikusak voltak a csoport társaim. És magam is csodálkoztam, mennyire meg tudtam nyílni előttük, és őszintén ki tudtam magamból beszélni a lelki fájdalmamat, és bánatomat, gyászomat. És viszont is úgy éreztem, Ők is el tudtak fogadni engem, és meg tudtak ők is nyílni a gyászukkal, bánatukkal, lelki fájdalmukkal felém, és a többi csoporttársunk felé is. Egymást meghallgató, és egymást támogató, gyászoló emberek közössége voltunk.
Mindig nagyon meghitt, megható alkalmak voltak. Ahol számomra eleinte érdekes módon, nem mindig szomorkodtunk, és sírtunk, hanem vidámságot is bele tudtunk vinni a szomorú helyzetünkbe. Nagyon jók voltak a feladatok, a kártyák, a beszélgetések, a tanmesék, és meghitt, jóleső hangulat volt mindig. Valóban olyan "szeretet tere". Ahol elfogadtuk egymást, kinek kinek a maga sorsával, bánatával, gyászával stb.
Nekem sokat segítettek ezek az alkalmak abban, hogy kibírjam, túléljem, ezt a nehéz időszakot, és hogy a jövőben is hogyan lehet együttélni egy ilyen nagy fájdalommal.
Külön nagy "segítség" volt nekem az az érzés, hogy nem vagyok egyedül ezekkel az érzésekkel, amiket a gyász okoz bennem, hiszen a többi csoporttag is hasonló "dolgokon" ment vagy megy keresztül mint én. Az meg különösen meghatott, meglepett, és erőt adott, hogy olyan emberrel is találkozhattam a csoportban, akinek az Édesanyja sajnos szintén pontosan ugyanabban a tragikus körülményben hunyt el, mint az én édesanyám...
A csoportfoglalkozások utáni napok sokkal könnyebbek voltak. Már nagyon vártam mindig a következő alkalmat.
A fájdalom nem tud elmúlni szerintem teljesen soha, de nagyon jó olyan emberek társaságában lenni, akik megértik a hasonló cipőben járó sorstársaikat. És egymást tudjuk támogatni. Ha csak annyival is, hogy meghallgatjuk egymást, és őszintén együttérzünk Vele.
Gabi, a Te jelenléted és vezetésed meg irányt, keretet adott mindennek, és összefogtad az egészet, meg minket is. Nagyon sok jó tanácsot kaptunk tőled, és nagyon sok segítséget, útmutatást, hogy hogyan tudjunk együttélni a bánatunkkal, és túlélni a gyászunkat. És hogyan tudjunk tovább lépni.
Te is hasonló cipőben jártál, jársz, ezért is tudod mélyen átérezni min megy keresztül egy gyászoló ember....
A kedves, néha vicces, szeretetteljes lényed , bölcsességeid, sokat jelentett nekem, és mindannyiunknak.
Én amikor vége lett, nagyon sajnáltam, hogy csak 10 alkalom volt, és nem több.
Most szeretnék is Neked megköszönni mindent, amit kaptam tőled lelki értelemben. Nagyon sokat jelentett nekem ez a csoport, hogy ott lehettem. És hogy megismerhettem a Többieket és Téged..
És nem utolsó sorban köszönöm a sok sok segítségedet, amit a gyászfeldolgozásomra kaptam tőled!!
Én mindenkinek csak ajánlani tudnám hogy ha sajnálatos módon ilyen helyzetbe kerül járjon ilyen csoportba. Nagyon sokat segít...
További sok erőt és egészséget kívánok Neked, hogy sokáig tudjál segíteni sok embernek.

Vélemények munkámról

Tavaly édesanyàm elvesztése kapcsàn mentem el Gabihoz csalàdàllítàsra. Akkoriban mérhetetlen érdektelenség és közöny uralkodott rajtam, a fàjdalom és a làtottak szinte mindennap marcangoltak. Depressziós és pànikrohamos voltam. Így mentem el a csalàdàllítàsra.
Amit ott àtéltem egyben volt az ismeretlen csoda és a vigasz egyben. Le tudtam rakni a fàjdalmam és mindent, ami anyum halàlàhoz kapcsolódott. Felszabadultam és tovàbb tudtam lépni. S ami abszolut meglepetés volt, hogy megszüntek a pànikrohamok is egyúttal. Mindenkinek csak szívből ajànlani tudom, Gabi hozzàértésével, szakmai tapasztalatàval és beleérző képességével ma màr újra élek. Hàla érte.

V.CS. nő - Családállítás